Dóra magánéletében történt változások következtében döntött úgy, hogy fogamzásgátló tablettát szeretne felíratni. Mivel korábban is Dr. Nyirády Tamás rendelésére járt, így őt kereste fel ezzel az igényével, aki figyelmébe ajánlotta az új típusú fogamzásgátló tabletta tesztelési lehetőségét.

Új fogamzásgátlási módszer

Dóra kezdetben kicsit tartózkodott a lehetőségtől, de a Doktor úr szavai és ajánlása megnyugtatóan hatott rá, így végül rászánta magát, és jelentkezett a lehetőségre.

Fogamzásgátló tablettát korábban csak 18 éves korában szedett, amelynek összetétele még más volt, mint a napjainkban használatos fogamzásgátlóké, így akkor bőrproblémái is lettek tőle, valamint a súlya is gyarapodott. Most nem tapasztalt hasonló negatív mellékhatásokat, aminek nagyon örült, sőt – elmondása alapján – bőre még szebb is lett, mint korábban volt.

A kutatásban való részvétel esetén számára motiváló volt, hogy a kutatás alatt állandó orvosi kontroll alatt áll, így számos olyan vizsgálatot is elvégeztek rajta, amelyet magánúton, csak komoly összegek esetén sikerült volna elvégeztetnie, valamint így folyamatosan kontrollálva volt az új fogamzásgátló tabletta és annak hatásai a szervezetére.

A kutatás során egy online applikáció segítségével kellett az adatokat rögzítenie, amely elmondása alapján nem volt bonyolult. „Aki használja a Facebookot, és a social média oldalakat, annak ez egyszerű, nem okoz problémát.” Mivel napjainkban az emberek döntő többsége jelen van ezeken az oldalakon és okostelefont használ, ez tényleg egyszerű.

Dóra másoknak is jó szívvel ajánlaná, hogy vegyenek részt hasonló kutatásban, hiszen csak pozitív hozománya volt számára, és Dr. Nyirády Tamás szakértelme, hozzáállása is a kutatás és annak hatásainak eredményességét predesztinálja.

Amennyiben úgy gondolja, Ön is szívesen részt venne hasonló kutatásban, akkor figyelje Dr. Nyirády Tamás oldalait, hiszen hamarosan új kutatásra lehet jelentkezni.

Amennyiben további információra lenne szüksége, keressen bizalommal az alábbi elérhetőségek egyikén vagy foglaljon időpontot online!

+36 30 / 305-4798

Vészesetekben kérjük, hívja a következő telefonszámot:

+36 30 / 955-4703