Rebeka gyermeke már elmúlt kétéves, amikor eldöntötte, hogy fogamzásgátló tablettával szeretne védekezni.
Mivel már korábban is Dr. Nyirády Tamás páciense volt, nem volt ismeretlen számár a Doktor úr, aki felajánlotta számára a kutatásban való részvételt. A kutatásról szóló nyomtatványt elolvasta, és mivel minden kitételnek megfelelt és tudta vállalni a kutatással járó vizsgálatokat, elkezdte szedni a fogamzásgátló tablettát.

Rebeka elmondásai alapján – a korábban szedett fogamzásgátló tablettákkal ellentétben – itt nincsenek negatív mellékhatások, mint például fejfájás, rendszertelen menstruáció vagy hasfájás. A rendszeres konzultációk és vizsgálatok nem megterhelőek számára, sőt örül is, hogy folyamatosan visszajelzést kap állapotáról.
A kutatás során használt telefonos alkalmazás néha nehézség számára, hiszen a technika sajnos nem mindig kooperatív az adatok felvitele során, de ezt leszámítva nem tud negatívumról beszámolni a kutatással kapcsolatban.
Ha úgy alakulna ismét résztvenne a programban, és másoknak is ajánlja ezt az egyedülálló lehetőséget, ahol nemcsak ingyen kapja meg a fogamzásgátló gyógyszert kilenc hónapon át, hanem számos vizsgálatot is.
Amennyiben úgy gondolja, Ön is szívesen részt venne hasonló kutatásban akkor kövessen Facebookon, amennyiben lesz hasonló lehetőség jelezni fogom.
Rólunk írták
Nagyon kedves, megbízható, ajánlani tudom mindenkinek.
Négyből két gyerekem (a két fiatalabb) nála született. Nem kívánok senkinek emberségesebb, kedvesebb orvos.
Négyből három gyermekünk nála született. Hálás vagyok neki! Csodálatos orvos, csak ajánlani tudom!
Örök hála neki! Csodálatos orvos! A kisfiam nincs, ha ő nem segít… 8 éve csak benne bízom!