Mint kedves pácienseim bizonyára tudják, célom, hogy a hozzám forduló hölgyeknek segítsek abban, hogy minél teljesebb életet élhessenek. Éppen ezért én magam is – ha tehetem – minél több konferenciára megyek el, de én is előszeretettel adok elő az érdeklődőknek. Mivel napjainkban ezen lehetőségek (is) korlátozottak, így az online világ adta lehetőségeket igyekszem kihasználni. Így volt ez az év első dolgos hetének utolsó munkanapján is, amikor a Bausch Health Magyarország Kft. jóvoltából tarthattam előadást.

Előadásom – Hüvelyi fertőzések

A „Hüvelyi fertőzések” című online prezentációmat 25 érdeklődő hallgatta meg 2021.január 8-án. Bemutatómban a különböző fertőzések tüneteit, jeleit, valamint rizikótényezőit mutattam be, ezenfelül ismertettem a diagnózis menetét és a kezelési lehetőségeket egyaránt. A prezentáció során továbbá a hüvelyszárazság és az intimlézeres megoldások témakörét is érintettük. Az előadást követően a résztvevők részéről felmerült kérdésekre is igyekeztem minél teljesebb választ adni.

Dr. Nyirády Tamás - Előadásom – Hüvelyi fertőzések

Ahogyan az első online előadásomon, úgy most is fennakadás nélkül, kellemes hangulatban tudtam bemutatni anyagomat a hallgatóságnak. Bízom abban, hogy az elhangzottakat a résztvevők is hasznosnak ítélték.

Örömmel tölt el, hogy a 2021-es évet így kezdhettem, bízom benne, hogy lesz még lehetőségem hasonlóra, illetve, hogy hamarosan személyesen, közönség előtt is adhatok előtt.

A szervezőknek köszönöm a felkérést, a résztvevőknek pedig megtisztelő figyelmüket!
Pácienseim számára hasonlóan érdekes témákat dolgozok fel Facebook oldalamon, várom az érdeklődőket azon felületen is.